Valamikor réges-régen úgy 20 évvel ezelőtt, lelki tipródásaim közepette elvetődtem egy nőhöz, aki arról volt híres, hogy a pánikbetegséget is gyógyítja. Ne feledjük, 20 évvel ezelőtti történet, tehát nem mai, amikor úgy beszélünk az ezotériáról, a spiritualizmusról, mintha arról diskurálnánk :” Nem nagy neked ez a cipő, nem fél számmal nagyobb kellene?”.

Hogy lelkem bugyraiban miért volt forrongás, a történet szempontjából most mindegy a lényeg az, hogy elkeveredtem ehhez a nőhöz. Pest egyik legfrekventáltabb kerületében lakott, egy gyönyörű felső emeleti lakásban, és amikor ajtót nyitott, egy akkor harmincas, szép arcú, jó alakú, mosolygós csoda állt az ajtóban. Azonnal a bizalmamba fogadtam – igaz mi mást tehettem volna, hisz én kerestem fel – különösen, amikor pillanatok alatt felmérte, hogy erőim végén járok, energiaszintem alig mérhető. Utalt arra, hogy akár a februári Budapest, olyan szürke és sötét vagyok, hogy szinte nem is vagyok, csak, mint test létezem.

Odavezetett a Dunára néző ablakában álldogáló és dúsan virágzó, színeit büszkén mutogató Dél Amerikából származó növényéhez, amely szinte pofátlanul pompázott a budapesti zimankós, borús februárban. A növény láthatóan tudomást se vett a körülményekről, mert számára a „gazdája” a Dél Amerikai erdők energiáit teremtette meg. „Energia”, -mondta, -„én teszem őt ilyenné. Nem sajátom, csak tudom, hogyan nyerhetek fentről energiát.”

Ámulva néztem, aztán magam is megtapasztaltam milyen, ha én is a magam kis „Dél Amerikáját” hozhatom létre általa.

Igen, tudom, ma már sokan vannak vélt vagy valós „csodatévők”, nem ez a történet lényege még mindig. A nő különös volt az első perctől, érezni lehetett, hogy nem csak nagy tudású, folyton a témában önmagát egyre képzettebbé tevő személy, hanem a „tudás” ott van benne születésétől, vagy tán még előbbről.

Néhány találkozás alkalmával felmérte, mi a baj velem, helyrerázta gyér energiáimat, nőiességem újra virágozni kezdett, akár a Dél Amerikai növényzet az ablakban, és egy napon azzal a bizonyos oly sokat emlegetett regressziós utazással ( hipnózissal) elvitt életem arra a pontjára, amelyben páni félelmeim, azaz pánikjaim gyökereztek.

Ültem egy bőrfotelben és tudtam ebben bőrfotelben dekkolok, szemben velem ő, aki egyébként a lélektudományok doktora is volt egyben. Ugyanakkor egy másik „énem” egy másik helyszínen újraélte azt, ami miatt, folyton és állandóan zokogott a lelkem, amitől levegőhöz alig jutottam, ami miatt a legváratlanabb időben és helyen zakatolni kezdett a szívem, és a halálfélelemmel elegy rosszullét letámadott. A pánik!

Aki már élt át hasonlót tudja, hirtelen szűk lesz a tér, sok az ember, az utcán „mindenki szembe jön”, és a már említett érzésekkel együtt jön a páni félelem, melynek a végső konklúziója az, hogy Úristen mindjárt itt a halál, ennek más nem lehet a vége!

Ahogy jön, úgy megy. De míg velünk van!

Tehát akkor ott, abban a bőrfotelben ültem én, és a másik "énem" zokogva élte újra azt, ami miatt a lelkem beteggé vált, és a mindennapjaim évek óta már félelemben teltek. A „valami”-hez személy is társult, néven neveztük, bocsánatát kértük, és elengedtük úgy őt, mint az egész eseményt!

Azóta élek pánik nélkül. A történet egyéb érdekessége, hogy a nő, akit azóta is csodaként tisztelek, nem él már az országban, nem praktizál, és ennek oka talán különös privát élete, az ezzel kapcsolatos életszemlélete, mely, mint megtudtam később kisebb botrányokkal járt.

Például a velem, első alkalommal érkező, szintén lelki gondokkal küzdő akkori páromat pillanatok alatt „lekapta” rólam, és mint kiderült tette ezt bárkivel bármikor. Nem voltak evilági skrupulusai. Hiszen ő maga sem volt talán evilági.

Sosem haragudtam rá, meglepett, de haragudni erre a nőre sosem tudtam. Minden más nővel szemben, aki valamikori barátaim körül felütötte a fejét, vagy csak ott lebzselt, jogos vagy jogtalan féltékenységet éreztem, de vele kapcsolatban nem tudtam.

Bennem a spiritualizmus, ezotéria iránti érdeklődést, ez a nő ébresztette fel.

Ugyanebben az időben – az összefüggésekre most nem akarok kitérni - lábam törtem, egy járdáról történő rossz lelépést követően. Így kényszerű, heteken át tartó pihenésem ideje alatt lehetőségem nyílt az akkor e témában egyedüliként ténykedő kiadótól könyveket rendelni.

Tízesével rendeltem. Nem volt olyan drága még, megfizethető áron, puha kötésű könyvek, életről, halálról, regresszióról. Ez a téma mindig érdekelt, sajnos jobban, is mint kellett volna. Sosem voltam – igazán még ma sem - képes az elmúlást, a halál tényét, a lehetséges teljes testi és lelki véget megérteni, elfogadni. Keresem a megoldást, a lehetőséget, és erre oly sok teóriát kínálnak, azóta is. Túl sokat is.

Akkor már rájöttem, hogy a megvásárolt könyvek 70%-át nem is kellett volna megvenni. A maradék 50%-át el se kellett volna olvasni. És csak néhány könyv volt az, amelyért érdemes volt pénzt kiadni és lehetett belőle valós válaszokat kapni.

Így van ez ma is, csak még ezerszeresebben. Az ezotériával, a spiritualizmussal, a lélekkel, a lelki gondokkal, a túlvilággal, a lehetséges további, és ezt megelőző életekkel oly sokan foglalkoznak, már ennek irodalma is amolyan megélhetési irodalom lett. A világ minden táján írnak erről és mondják az igét, hogy újabb és újabb sok esetben elképesztően őrült gondolatokkal „ébresztgessék” a ma pénzt, hatalmat hajszoló, boldogtalanságával, betegségeivel kínlódó emberek millióit.

Sok esetben ismétlődik a könyvekben minden, csak más megfogalmazásban.

Az ötvenes éveim végén járok. Sokáig én sem tudtam mi a helyes. Ma is sok a „sötét folt”, sosem voltam és sose leszek a nagy igazságok birtokában, de...... amiért e hosszú mese kezdődött…...

Amikor az embert a kihívások érik, a bajok, a gondok, a nehézségek, akkor talán valóban érdemes elolvasni néhány értékes útmutatót, de legfontosabb hogy saját magaddal kezdj el beszélni, próbáld átlátni az okokat és összefüggéseket, mert minden egy nagy elrendeződés szerint történik, kár elmenni mellette.

Próbáld kirakni a kirakóst. Ugyanis akár egy Rubik kocka, az egész életünk is egy színes kirakós. Bármilyen fura, az élet egy gyönyörű, csupa logika, következetességgel teli játék. Életre szóló, halálosan komoly játék, amely csupa tanulság, következmény rád és a környezetedre egyaránt, és nem logika nélküli. Segítője, útmutatója, a felszínt még csak nem is érintő spirituális gondolkodás.

Az életed pedig, a te játékod egy nagy társasjáték része, ahol mindenki  - nem tudom mi alapján kiválasztott, de - a környezete számára értékes és érdekes , saját kirakósával száll be. Így aztán összeérnek a Rubik kockák! Van, ahol a színek összezárnak, a te pirosod egy másikéval, és egy másik zöldje a te zöldeddel ér össze.

Igaz, lehet, az ötvenes éveim végén könnyű nekem okoskodni. De talán, ha előbb odafigyelek, ha hamarabb látok összefüggéseket, ha jobban döntök ezek okán, talán…..ma nem tekerem olyan csikorogva a színeket azon a kockán. A legfélelmesebb mégis az, hogy sok szín már összeállt a kockámon. Mi lehet még? Mi van, ha összeáll a kocka és megtudom, most van vége! Nos, semmi baji! Ez mutatja majd, egy játékot megoldottam! Jön majd a következő.

Addig pedig? Remélem a rám váró színeket egyre kevésbé csikorgóan tudom összeforgatni, és a velem párban álló színekkel már tudok „együtt élni”.