A római egy tál, egy pasi, egy Colosseum. Van a római nő, meg a nő a Rómain!
Van az hely, ott lent a Duna mellett…. ahol az ” Egy Duna parti csónakházban, nagy a jókedv minden nap…. tralllallaaaa…”.
Séta le és fel, akár a sétatér, ízlelőbimbók ki és be, előre meg hátra, vad tornába kezdenek a hekk illat és egyéb egyre sűrűsödő illatok mentén. Ha bringával vagy a gyalogosokat szidod minek ődöngenek annyian, slatty és totty, kutya és cica, sőőőőt miniló. Szerelmesek andalognak és egymás szemébe néznek nyilván bandzsítva. Máshogy nem lehet!
A már nem újkeletű párok a jövő heti menüsort a nyugdíjemelést, fizetésemelést, és a Duna szintjének emelkedését tárgyalják lassú léptekkel.
Különböző korú nők kettesével, hármasával a másik kettő vagy három, éppen nem jelenlévőt dumálják ki, valamint az előttük haladó másik kettő vagy három nőneműeket. ( ..asszta … ekkora fenékre tarka leggings!!! )
Újabb nők könnyes pillával , az esedékes hímneműektől való szívszorítóan keserű szakításukat mesélik egymásnak, egymást túllicitálva kinek nagyobb a baja, sérelme, és lelki rondabugyra!
Én ebben a vegyes elegyben elbandukoltam az egyik relatíve csendesnek mondható stég irányába, ahol elvetettem magam a stég a szárazfölddel közös végébe. Talpam még a betonon a nappal és az úttal szemben, hátsóm már a facsíkokon, azaz teljes valómban a stégen már, de mégsem igazán. Én szabálytisztelő ember vagyok, a stég magántulajdon, nem megyek fel rá, csak épp hogy!
Fújt a szél, mindenki jól felöltözve én azonban mit nekem zordon Kárpátok és tavaszi időjárás, le a kapucnissal, és a kisfehérrel, így fürdőrucifelsőben álltam a sarat illetve a korai napsütést. ( Térdgatya maradt, azt a pár kilócska felesleget volt dolga takarni, melyek váratlanul, és érthetetlenül ugrottak fel deréktájamra az elmúlt télen)
Így dekkoltam tehát, és olvasgattam egy amúgy torokszorítóan szomorú nem e helyre való történetet, mikor hallom hajó érkezik a túloldalon. Hajó?
Hátranéztem és egy nagyobb méretű hajó vonszolta magát felfelé a vízen, a túloldalon. Hullám. Ez várható ugyan, de nem lehet olyan nagy hogy engem ebben a felállásban, azaz felülésben érintene. Olvastam tovább. Jöttek a hullámok. Kicsik, ahogyan vártam.
Kis hülye hajó! Játssza itt az a csapágyas agyát. Hullám? Mikor a Táncsics meg a Kossuth verte a dögnagy hullámokat a hatvanas-hetvenes években! Az igen!
Akkor kicsit megmozdult alattam a stég vége, a fenekem is imbolygott rajta és a telefon megcsörrent. Fel akartam venni, barátom, aki éppen Szentendre felé kerekezett nyilván érdeklődik, hogy vagyok! Drága ember!
Felveszem, gondoltam, de akkor elért egy kisebb cunami, és a libbenő stégen a telefont véletlenül kikapcsoltam. Felkaptam a kistáskámat, hogy ne érje víz, de a pólóm már vitte így is - a jól kivágott nyakú kis fehéret - még utánakaptam, de a meleg pulcsim kapucnija ázottan csavarodott a stég aljába. Felpattantam fürdőruha felsőben és térdgatyában, menteni, amit menteni lehet!
Ott álltam, felül semmi lényeges, alul gatya, és hűvösödni kezdett, mert az összes felhő odasereglett erre a „ Hülye nő meg a hullám!” mutatványra és felettem röhögték ki magukat! Így aztán séta az autóhoz, a ronggyá ázott kisfehéret és a csorgó kapucnisat gondosan kiteregettem a műszerfalra, a „De jó, hogy hoztam ezt is!” dzsekit magamra vettem és bent az autó melegében olvastam tovább a könyvet, de mégis csak a Rómain!!!
Visszakarikázó kedvesem, megkért mutassam meg hogy a dzseki alatt tényleg csak a fürdőrucifelső van-e, aztán megvigasztalt egy fél hekkel, egy teljes sült krumplival, és némi jó szóval, igaz – kérésemre - nem nevezett szerencsétlennek, csak jól megnyomva a hangsúlyt azt mondta, hogy „ Na a SZERENCSÉS! ”, és azt kérte ne vágjam be a kocsiajtót nem budiajtó az!
Ma sem építettem a kapcsolati imázsomat!
